Az ötödik

Nincs semmi ötletem! kiabálta Krampusz.

Tavasz van, havazik. Minden fehér. Mintha nem is tudom honnan öntenék. Nem dézsából, mert az ugye az esőnek van fenntartva. És nem is kifejezetten öntik, mert az olyan lavinásan hangzik, és én még nem láttam lavinát. De Krampusz, az itteni hegyimentő, na, ő folyton erről beszél. Állítása szerint már látott ilyent. De én nem hiszek neki. Szerintem ez nem egészséges.

– Madarasi Hargita (románul Harghita-Mădăraş) a Hargita hegység és Székelyföld legmagasabb hegycsúcsa, 1801 méter – darálja.

De a szakálla, na, az hasonlít egy lavinára. Abban legalábbis, hogy még sosem láttam. De állítása szerint olyan szakálla lenne, akár a Mikulásé. Mármint ha létezne. A szakálla. Nem a Mikulás.

Nincs semmi ötletem! kiabálta Krampusz.

Elég nyamvadt kis krampusz volt. Hiányzott belőle az, amit a krampuszokról gondolok. Se zöld ruha, se hatalmas szakáll, (sőt! egyáltalán nem volt szakálla!) Egy Salvamontos sícuccban ült a Nagyházban, és Bucegi sört ivott. Az áruló szemét. Holott Harghitát is ihatott volna. (gh-val kell írni, mert Bukarestben gyártják, így írja rajta, de kimondva nem is hallatszik.) A Harghita se nem olcsóbb, se nem finomabb.

Na ja, a sör sem a régi.

De akkor is szemétség itt Bucegi-t inni. És pont ő, aki bicskáig menő vitákat vív azért a szaros egy méterért ami a csúcs tetején van. Mert az nem csak 1800 m. Ez több annál. 1801. Ez már elv. Egy méterrel nagyobb elv.

 

Lényeg, hogy így egészében elnézve a piros plüsskabátjával, a csupasz állával, a sörével és elveivel: nem épp főhősnek való.

A Nagyházról csak annyit, hogy tisztában vagyok vele, hogy 1.) helytelenül van írva, 2.) nem is ez a neve, de én azért mégis így fogom hívni. Ezt még abban az időben szoktam meg, amikor a Hargitára csak traktorral, vagy kitaszított Daciával lehetett feljutni, vagy leginkább sehogy (értsd: gyalog.), és visszafelé meg le lehetett sízni. SÍZNI, ha mondom.

Volt egy híres-neves vita egy határon túli magyar (értsd: magyarországi) és egy itteni között, miszerint sízni, vagy síelni szokott-e az emberfia. Addig-addig hevültek, hogy hóra kellett menni. Később – rendkívül havas állapotban – helyesírási szótárért kiáltottak, és egyikük lesízett vagy lesíelt, ekkor még nem tudjuk, várunk a szótárra. Kerített is egy kiszuperált példányt, ami szerint – nagy bánatára – mindkettő helyes. A vitát a menedékházas Gézabácsi zárta le: Aki sízik, menjen sörözni, aki síel, menjen sörölni, és aztán mindenki feküdjön le, mert éjfél után senkit nem akarok ébren találni!

 

Szóval itt ülünk a Nagyházban (!) a Hargitán (1801!) egy krampusszal. Pedig tudniillik tavasz van, semmi keresnivalónk nem lenne itt.

De nem is keresünk semmit, csak iszunk.

Nincs semmi ötletem! kiabálta volna Krampusz, de nyelve már nehezen tájékozódott a szájüregében. Biztos a Bucegi miatt van. Ekkor eszembe jutott hogy hogyan lehetne valamit kiötölni. Ötölni. Eleve rosszul kezdtük. Mert csak ketten vagyunk és ötölni kéne.

Csakhogy pontosan ennyien vagyunk ezen a kurva hegyen. Krampusz meg én. (Egy egykori rétegvulkáni kráter peremének északi maradványa, 1801 méter). Merthát tavasz van, ez az igazság. Senki nincs már itt. Ilyenkor mindenki hóvirágot szed feketén. Meg nárciszt. Meg a tököm tudja mit.

Hóvirág eszmei értéke: 10 000 ft, ami 150 lej, Nárcisz, eszmei érték: 5000 forint, ami a mai árfolyam szerint egész pontosan 72.76 lej.

Képzeljük el a természetvédőt, aki kiállítja a csekket a gaz nárcisztolvajnak. Először is: – Hé, seggfej, mi van a válladon?

– Hö? Lapi.

– Nem ott, a másikon!

– Hű, bazeg, egy csokor tökéletesen kötött nárcisz! Segítség!

Aztán meg a szokásos természetvédős attitűd, a “Nos, kedves Gábor, tudja-e, mit követett el?”, ha fanatikus fajta, akkor még jól meg is irgum-burgum-olja a Szent Természet nevében, és elkezd nagybetűsen beszélni. Kedves Gábor, ön a Természet. Anyát. Vérig. Sértette. Kidüllesztett hassal, és gyopárkacímeres sapiban mondja mindezt, majd pedig “egész pontosan 72 lej 76 banira” megbünteti. Két munkanapon belüli fizetés esetén 36 lej 38 bani. Joga van hallgatni.

A természetvédő, mikor elképzelem, gyanúsan hasonlít Jackbára. Már nem is emlékszem, hogy hol volt gondnok. Elsőre az Erdészház ugrik be, dehát ott Szilárd volt, aki mindig pálinkával kínált, a szobájában mindig ment a tévé, és a kávéscsészébe hamuzott. Ő volt az, aki kidolgozta a boldog-gondnok technikát, a feketére festett villanykörtékkel, amikkel fel lehetett kapcsolni a sötétséget, és a Nagy-Mihály sípálya tetején rögzített nagy csenddel, amivel egészen éjszakai hangulatot teremthetett magának, még akkor is, ha a feje tetején állt a ház. Mármint Szilárd feje tetején. Nagy feltaláló volt (magát is rendszeresen feltalálta, de én akkoriban nem értettem, hogy minek annyiszor.) Ő volt az, aki feltalálta a rák ellenszerét is. Együltében. Szerinte a hargitai gondnokok verejtékében van az ellenszer, de ugyan senki emberfia nem szagolt még olyat. Azóta is halnak a rákosok. Ő is.

 

A világon évente több mint 14 millió embernél diagnosztizálnak rákot.

De a Hargitán nem élnek rákok.

De rekkencsek igen. Attól még a medve is futva.

 

Szóval Jackbá nem az Erdészházban volt gondnok, hanem máshol, de én mindig csak úgy hallottam, “megyünk Jackbához”. Szóval tényleg nem tudom. Csak az rémlik, hogy fedetlen agg felsőtestével fekvőtámaszokat nyomott a hóban, az arra járó hölgyeket kápráztatandó. Kilencvenöt, kilencvenhat. Majd ha a hölgyek kacarászva továbbhaladtak, megpihent egy kicsit, és a következő nő láttára újból nekifogott. Kilencvenhét, kilencvennyolc. Talán Jackbá szezon végéig tényleg megcsinált annyit, amennyit összekamuzott. De a kilencvenkilencet már nem érte meg.

Na ja, az idő sem a régi.

Régen például hamarabb kezdődött és végződött a szezon. Például a tél térdig ért és tavasszal nem kellett itt lennünk, mert nem esett a hó. Vagy hullott. Vagy lavinázott. Porcukrozott. Mindegy is, nem volt.

 

Szóval ülünk a hegyen és hegyekről elnevezett söröket iszunk. Ki-ki a jóérzésének megfelelőt. Ötölni kéne, de azt is minek. Még jó, hogy ketten vagyunk. Mondjuk az asztalunkhoz már odaült az anekdota Gézabácsiról, meg Szilárd találmányai, és Jackbá fekvőtámászai, szóval lettünk egy páran. De ötletem sincs, honnan tudnánk még egyvalakit szerezni.

 

Lehet ha Isten benéz később.

 

De ő sem Hargitát iszik.

 

Már ő sem a régi.

 

 

Szabó Janka (2017)