Budapest rétegei és a beton másik arca

Egyszer egy urbanista blogger azt írta, Budapest egy ogre. Mármint nem azért, mert olyan zöld, hanem azért, mert olyan, mint egy hagyma, amelyről ha lefejtesz egy réteget, egy újabbat találsz alatta. Pár hónapja véletlenül vágtunk bele a hagyma-Budapest egyik rétegébe, amikor értetlenül álltunk egy kültéri beton-plasztika előtt. Hála olvasóinknak már nem úgy nézünk a Maros utcában található Szabó István plasztikára, mint borjú az új kapura. Ezúton is köszönjük szépen.

Budapest „építészeti ogre mivolta” igazán kifejező és éppen annyira helytálló, mint az építészet alkotásainak művészeti értelmezése. Az épületek annak ellenére, hogy általában elsősorban használati funkcióval bírnak és nem „gyönyörködtetési vagy érzelmi” céllal épülnek, létükkel mégis hangulatokat, érzéseket generálnak, művelnek, alakítanak minket. Azt a rengeteg képzőművészeti- és szimbolikus üzenetet valamint finomságot ne is említsük, amit egy-egy épület magával hordoz. Jó példa erre a citadella szimbolikája a Gellért-hegyen: A 220 méter hosszú, 12–16 méteres falmagasságú erődöt Julius Jacob von Haynau építtette, akinek a nevéhez az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot követő megtorlás fűződik.

Különlegessége, hogy a szokásos erődöktől eltérően nem az alatta elterülő város megvédése céljából épült, hanem épp ellenkezőleg: a Citadellának szánt szerep a pesti lakosság megfélemlítése volt. Erről tanúskodnak a városra néző ágyúállások is, ám szerencsére az ágyúkat kizárólag díszlövések leadására használták.

 Be kell vallanom, magam részéről az értelmezési réteget még nem sikerült felsérteni a Maros utcai dombormű esetében, azonban őszintén visszaszívom az „izé, bigyó, ez mi a pék” felkiáltásokat. Korábbi cikkünkbenbemutatott” beton-plasztika Szabó István építész életművének egy eleme.

Ki is az a Szabó István? Ybl-díjas és többszörös nívódíjas építész, egy törhetetlen jellem és innovatív elme a 20. századi magyar történelem viharában. Mi sem bizonyítja jobban a kisiparos-családból származó modern gondolkodású építész tehetségét, minthogy azokban az időkben, amikor nehéz volt politikai kötődés nélkül érvényesülni, és kifejezetten hátrányt jelentett a vallási valahova tartozás, Szabó István a politika felé tett gesztus nélkül pavilonjaival a világ számos pontjára vitte el Magyarország hírnevét, majd a szocializmus alatt elnyomott egyházak megsegítésén dolgozott. Az építész-mester részletes életrajzát itt olvashatjátok.

Ez az 1960-as években készült, Maros utca 4 alatti társasház bejárata melletti betonplasztika is a magyar modern építészet egyik unikális darabjaként a város mélyebb rétegének egy megcsillanása.

Jó így nézni erre az „izére”…

Velkey Róbert

felhasznált források: epiteszforum.hu; wikipedia.org; varosban.blog.hu; urbanista.hu
képek: Velkey Róbert; epiteszforum.hu; nyugat.hu

Szólj hozzá!

avatar
  Feliratkozás  
Visszajelzés