Fehér füst

 

Hazafelé a buszon továbbra is csak az járt a fejében, hogy “a Jóisten hova tegye ezeket a régi rézcsöveket, meg azokat az idióta, modern, elektromos kályhákat, meg azokat a hülyéket, akiknek a nyelvük is letörne, ha egyszer időben az orrára kötnék, mikor kell menni melózni.” Pedig nem kis munka egy ilyen átépítés, tíz éve másfél kerek napja ment rá.

Még mikor kikérte a szokásos grappáját, és fölpillantott az ócska, fekete-fehér, katódsugárcsöves tévére a trasteverei kocsma hátsó helyiségében, a falakból áradó évtizedes dohányszagban, még akkor is magában puffogott, és szidta a Jóistent, meg azokat, akiket hova tegyen.

Csak ahogy fölszállt a fehér füst, felharsant a tapsorkán a Szent Péter téren, “Habemus papam”, csak akkor nyugodott meg valamelyest, sőt, még egy szerény kis félmosolyt is megengedett magának. Úgyis csak a Jóisten láthatta a félhomályban. Hogy hova tegye őket.

Csímár Péter (2017)

(Photo by Peter Macdiarmid/Getty Images)