Gyönyörű hadsereg, avagy interjú Nagy Fruzsinával

-a Tabu Kollekció megálmodójával

Az első kérdés a Taburól szólna, hogyan született a Tabu, mi volt a keletkezéstörténete?

Azt már évek óta kutatom, hogy hogyan lehetne a jelmezt, mint “főszereplőt” színpadra állítani, hogy ne csak alkalmazott művészet legyen egy produkcióban. Erre voltak próbálkozásaim, először amatőr táncosokkal kezdtem, még 2002-ben, majd Bozsik Yvette táncosaival folytattam. A szokatlan, nagyon különleges jelmezeket kifutón mutattuk be, zenével, koreográfiával.  Aztán a Krétakörrel következett a PestiEsti, ahol színészekkel dolgoztam. Ezt az előadást Láng Annamáriával közösen rendeztük, és nagyon érdekes kísérlet volt. Majd jónéhány évvel később arra gondoltam, hogy mi lenne, ha nem ilyen irányba keresgélném a modelljeimet.

Volt egy álmom, hogy énekesek vonulnak a kifutón és viselik az én extrém jelmezeimet.

Éppen Bécsben dolgoztam Alföldivel, és átmentünk a Dóriékhoz, -akik akkor ott éltek- a gyerekekkel játszani, és elmeséltem ezt az álmom. Dóri mondta, hogy figyelj, nekem van egy kórusom, csináljuk meg! Így született meg a Tabu kollekció. Mondjuk, ha előtte egy héttel azt mondod, hogy egy kórussal fogok dolgozni, biztos, hogy nem hiszek neked. A Soharózát már láttam, tetszett is, amit csináltak, de alapvetően azt gondoltam, hogy nekem konzervatív a kórus világ, ami persze nagyon megváltozott, amióta őket ismerem. Fantasztikus csapat! Aztán elkezdtünk dolgozni. Már az elején mondtam a kórusnak, hogy engem sokkal jobban érdekel maga a forma, mint a téma, tehát abszolút benne vagyok, hogy közösen találjuk ki, hogy miről szóljon ez az előadás. Sokkal inkább az érdekelt, hogy milyen izgalmas, ahogy ők énekelve megjelenítik az extrém jelmezeimet. És mivel kollektív agyalás meg zeneszerzés folyik a Soharózában, ezért végül ők dobtak be egy csomó témát, azt mi leszűkítettük és így lett az előadás témája a Tabu.


Volt olyan jelmez, ami neked már korábban megjelent a fejedben, akár álmodban, akár ahogy elkezdett bontakozni ez az ötlet, amit mindenképpen te szerettél volna megvalósítani? Aminek az ötletét nem ők adták és ahhoz találtad ki a jelmezt.

Igen, felfújhatós ruhát már nagyon régen szerettem volna tervezni, és az valahogy adta magát, hogy itt kipróbáljam. A halál jelenetnél nagyon extrém, absztarkt ruhákat képzeltem, hogy ellenpontozza a téma komolyságát. Már rég foglalkoztatott, hogyan lehet egy olyan jelmezt csinálni, ami több részből áll és egy egészet alkot, ha több ember összeáll a részekben. Volt egy elkezdett, de meg nem valósult kísérletem cirkuszosokkal, akik egy gúlába állva hozták volna létre a nagy jelmezt.  Ezt azért nem kérhettem a Soharóza tagjaitól. Viszont ennek a nagy vágyamnak a kivetülése lett a repülőgép-szerencsétlenség jelmez, ahol hat énekesből rakok össze egy repülőt, ami aztán “lezuhan” a jelenetben. Kijelöltük az énekeseket, beállítottam őket egy sorba, majd lefotóztam innen-onnan, végül ezekre a fényképekre terveztem meg a jelmezt. De gyakran ők inspiráltak. Szinte az összes “betegség” jelmezt úgy terveztem, hogy Dóri felénekelte nekem a zenét, én meg hallgattam százszor, kétszázszor, és közben terveztem.

Mondtad, hogy nem biztos, hogy gúlába álltak volna a Soharózások, ez volt akadály, hogy mondjuk, nem úgy viselkednek, ahogy egy modell viselkedne egy ruhában, vagy ahogy egy színész viselkedne a színpadon? Valahol azért ők mégis „civilek”, még ha nagyon bátrak is.

Akadt egy-két feszült pillanat a ruhapróbák alatt, de azért alapjában véve azt gondolom, hogy átlagosan sokkal elfogadóbbak, mint mondjuk a profik. Minden munkámban találkozom olyan személlyel, aki elégedetlen magával, volt például aki elpityeredett, mert szebb ruhát szeretett volna, ami pedig olyan relatív. Mi az, hogy szép? Volt, aki utólag bevallotta, azért volt csalódott, mert pechére mindig olyan jelmezt kapott, amivel eltakartam az arcát. Bármennyire próbáltam odafigyelni, hogy a jelmezekben jól érezzék magukat, azért ezeknek a jelmezeknek elsősorban a humoruk, a karakterük az első, és a legtöbbjük elég kényelmetlen is!

Vannak olyan jelmezek, amik legjobban tömegben működnek. Annak nagyon nagy ereje van, ha felküldesz nyolc, majdnem egyforma ruhát a színpadra. Ezek a ruhák természetesen nem mindenki alkatán állnak ugyanolyan jól, de mindegyik szép a maga nemében. Olyanok együtt, mint egy gyönyörű hadsereg.

A múltkor valakinek egy picit lepattogzott a piros festék a cipőjéről, és próbáltam megnyugtatni, hogy ez egyáltalán nem látszik. Ha meg egy néző ezt figyeli, akkor rég rossz, mert ez azt jelenti, hogy ő is és én is nagyon elrontottunk valamit. Mivel nagyon szűkös mindig a büdzsénk, ezért gyakran nem tudom megvenni a méregdrága szép piros bőrcipőt, hanem fogok egy magassarkút és lefújom. Aztán tart ameddig tart, ha lejön, újra lefújom. Viszont vannak olyan dolgok, amikre költeni kell. Például a felfújódó jelmezek működését először ki kell kísérletezni, ez rengeteg idő. Hosszas kézimunkát igényeltek a vérjelmezek, 380 darab kis 3D nyomtatott elem van rávarrva a maszkokra. Szóval vannak olyan dolgok, amin nem lehet spórolni.

Ilyenkor kitalálod, és aztán megkeresed hozzá a technikát, vagy technikust, aki ehhez ért, vagy most már te is értesz hozzá?

Most már füstölő ruhákból, ha hiszitek, ha nem, egész repertoárom van, de a legelső teljesen véletlenül jött létre. Épp Csehov Sirályát terveztem Bodó Viktornak Bázelben, ahol Nyinának legyártattam egy abroncsos alsószoknyát a nagy jelenetéhez és Viktor kitalálta, hogy fújjunk alá füstöt. Persze olyan anyagot választottam hozzá, ami teljesen légzáró, egyáltalán nem jött át rajta semmiféle füst. Akkor kínomban fogtam a ruhát, elvittem a színházi cipészhez és ringliket üttettem 15 cm-ként a szoknyába, hogy azokon a lyukakon kijöhessen a füst. Olyan hatása volt, mintha cigivel füstkarikát fújnál, de több ezret. Az egy csoda volt, ami a színpadon történt. De sajnos megismételhetetlen. Úgy tűnik csak azzal a bázeli füstgéppel működött, minden későbbi próbálkozásom gyenge mása lett ennek.

Ezeket a jelmezeket miután megcsinálod, tárolod valahol, vagy amelyik színháznak megcsinálod az előadásához, azé lesz?

Igen, a színházé lesz sajnos.

Van azért otthon egy repertoárod a kedvenc jelmezeidből?

Nem, otthonról szigorúan kitiltottam a jelmezeket, miután egy ponton már mozdulni sem tudtam tőlük. A Tabu és Az Ügy jelmezeit (ami a második “gyermekünk” a Soharózával meg Dórival) a Jurányiban tároljuk, ahol nekem is van egy nagyon mini raktáram, amelyben főleg a Recycled és a PestiEsti jelmezeit őrizgetem. Régebben néha kikunyiztam színházaktól egy-egy jelmezt, amit nagyon szerettem, ha már nem játszották a darabot, és azokat is ott tárolom. De ezek elég extrém dolgok, úgyhogy nemigen lehet újrahasznosítani, csak mondjuk kiállítani. Van egy készülő projektünk a férjemmel, -ő fotós- színházi grafikus (Nagy Gergő),- ami mindkettőnk szívügye: szeretnénk kiadni egy albumot, ahol ő fénylépezi le ismertebb embereken az én jelmezeimet egy ehhez kitalált környezetben. Tavaly volt egy kiállításunk pár tucat elkészült fotóból, azóta igazából szponzort keresünk, mert sajnos nem elég a lelkesedésünk, a megvalósításnak anyagi vonzata is van. Az lenne a célunk, hogy nem csak a már létező jelmezeimet fotózzuk, hanem ha mondjuk Fischer Iván vagy Hosszú Katinka bevállalná, hogy modellkedik, akkor nagyon szeretnék nekik ehhez az albumhoz tervezni saját jelmezt.

Ha már Tabu, akkor te a saját életedben mennyire beszélsz ezekről a dolgoktól? Vagy neked mennyire volt testhezálló ez a téma?

Eléggé extrovertált ember vagyok, és ha biztonságban érzem magam, és olyan a közeg, hogy azt érzem megnyílhatok, akkor elég őszinte szoktam lenni és nem vagyok egy nagyon szégyenlős ember. De azért a legmélyebb dolgaimról nagyon kevesen tudnak.

Ez egy kicsit idekapcsolódik és nagyon érdekes élmény volt, ezért elmondom.: annak ellenére, hogy nem ismertem a Soharózásokat és szinte senkiről nem tudtam semmit, mégis kiderült, hogy egy csomó embernek beletrafáltam a személyes problémájába a neki tervezett jelmezzel. Többen jelezték a bemutató után, hogy szinte terápiásan hatott rájuk a jelmez. Ez nagyon jó érzés.

Mi az, amitől te félsz? Van, amiről félsz beszélni? Mármint a színpadon kívül. A színpad mindig más. 🙂

Inkább a gyerekeimet féltem attól, hogy milyen világ lesz itt.

Ha megváltoztathatnál bármit a világban, hogy a gyerekeidnek jobb legyen, akkor mit változtatnál meg?

Ez nagyon-nagyon nehéz kérdés. Inkább arra tudok válaszolni, hogy a saját életemben mit változtatnék meg, hogy ne legyek ennyire megszállott a munkámban és több időt töltsek velük. De a világban… Sok mindent. Ez az egész digitális forradalom felfoghatatlan, minden felgyorsult, látom, hogy virtuális valóságban élnek, egy csomó veszélyt látok ebben. De nem tudom, hogy amikor (még elég kicsik a gyerekeim) majd ők tomboló tinédzserek lesznek, akkor mi lesz. Ez a tempó, hogy ennyire felgyorsult a világ, valahol nagyon ijesztő. Régen, amikor egy fontos gondolatot leírtál, elküldted egy levélben, mire elolvasták, válaszoltak, ennek volt valami természetes ideje. Én például biztos vagyok benne, hogy egy csomó kapcsolat azért megy szét, mert az emberek dühből rögtön smsben válaszolnak, vagy rácsapják a másikra a telefont.

Dolgoztál már külföldön is, esetleg akarsz még, vagy akarsz-e ott karriert csinálni, bekerülni a kánonba?

Persze, hogy szeretnék, minden izgat, ami új, és minden új ország, új kihívás. Igazából a legnehezebb megtalálni az egyensúlyt, összeegyeztetni a családommal, és mivel a fiam iskolás, ő már jobban ide van kötve. Amikor kisebb volt, akkor sokkal könnyebb volt őt végigrángatni Európán. Igen, abszolút beletaláltál a legkényesebb pontba az életemben. Túl sok mindent szeretnék egyszerre csinálni.

Van olyan, akivel szeretnél együtt dolgozni?

Nagyon szeretnék egyszer a Pintér Bélával. Meg a nagy vágyam Tim Burton.

Ha végtelen sok pénzed lenne és bármit megengedhetnél, akkor milyen projektbe vágnál bele?

Hát, rengeteg ötletem van. De, hogy mire költeném? Mennyire sok pénz lenne?

Végtelen.

Akkor mindenképp csinálnék egy színházat, azt gondolom. Biztos, hogy látványközpontú lenne, nagyon régóta várom, hogy élő digitális rajzolással kísérletezzek színpadon (abban pillanatban rajzolódik rá egy minta a ruhára, amikor épp nézi a néző), és ezek a speed drawingosok is a csapat részei lennének. De azért egy jelmezmúzeumot is nagyon szívesen csinálnék.

Van valami kedvenc megkapó sztori a projektek kapcsán, ami nagyon megragadt, mert megható vagy vicces?

Biztos millió ilyen van 🙂 Például a Tabu pont egy olyan jelmezzel nyit, amit nagyon sokáig kerestünk. Olyan dalt kollázst talált ki a Dóri, amiben először bejön egy szóló, aztán egy duett, aztán hárman, aztán hogy megbontsuk a rendszert jön hat ember, stb… és hogy mi legyen ez a legelső jelmez, ami mindenképp egy felejthetetlen entré. A haláltémára kellett valamit kitalálni, és eléggé tanácstalan voltam. Már hetek óta gondolkoztam ezen, amikor olvastam a neten egy hírt, hogy Kínában valami őrült óriási viharban egy nagy mezőn szelfizett, majd belecsapott a villám és egy kupac hamuvá vált.  Ahogy elképzeltem, ezt az iszonyatosan béna halált, hirtelen bájing, felcsillant az ihlet, és ebből lett az a világítós csontvázjelmez.

Az a nagyon jó az életben, hogy bármi tud inspirálni arra, hogy tervezzek belőle valami jelmezt.

Remélem ez sokáig így is marad.

Reméljük mi is

Készítette: Korosa Petra, Kneipp Virág

A képekért köszönet a Trafónak és Kneipp Virágnak

One Comment on “Gyönyörű hadsereg, avagy interjú Nagy Fruzsinával”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük