Ha Kosztolányi hajléktalan lenne

                 Röhrig Géza: dezső bácsi
I

elmondanám ezt néked ha nem unnád

nemrég a fűben
egy este elterültem
fáradt voltam az idő is jó volt
köröttem már mindenki horkolt
csak nekem nem jött álom a szememre

mint borját nyalta föl a holdat
lassacskán a lenyugvó nap
s a csillagok
mint egy szétkergetett banda
bevárták egymást a megbeszélt égen

egy foltos kérgű platán alatt
kissé kábultan
fekve bámultam
ahogy kiveri a házak szemét az űr
ahogy elsötétül a lakótelep
fölment az utolsó gördeszkázó gyerek
bezárt a söröző a happy end is

emlékek vettek elő
meggyűrűzhetetlen komisz emlékek
mint egy turista az óriási térképet
próbáltam a múltat visszahajtogatni

most hogy a halálra már hegyesszögben hajlok
úgy mosódnak össze énbennem a hangok
akár egy kikötőben
hol a sirályok s a varjak
a ködkürt szavára együtt jajgatnak

újraélvén pár gyönyörű s pár borzalmas percet
az apadt horpaszú felhők bordáit számolgattam
aztán lestem ahogy mint egy boríték enyvcsíkja
átmászik átküld a mindenségen épp egy csiga

szemem homokórájára fordulgattam
hívtam az álmot így és úgy
nem sikerült elaludnom mégsem

egy fészekkel bőven megáldott fát néztem
utóbb láttam nem fészkek azok: szétnyílt tobozok
egy tűlevele hullott halott fenyőfán

egypettyű katicabogárszemekkel
két pimasz galamb szállt le mellém
’lúzer’ álltak tovább csalódottan

hát fölkelek gondoltam nem bánom az egészet
bezzeg aki részeg
ő már tátott szájjal húzhatja a lóbőrt

cuccom egy bokor alá rejtve
mozgó graffitiként róttam az utcákat

félig húnyt szemmel andalogtam
hisz részvétünk akkor lehet csupán a világé
ha nekünk épp nincs szükségünk az övére
csak a magány síkos kútjából fölérve
láthatóak az éjszaka csodái

a kóbor kutyák összeszagoltak
barnán fénylett az égbolt mint a máj
messzi egy mentőautó szinkópál

a kocsik csukott visszapillantókkal szenderegtek
egy biztonsági öv egy taxi ajtajába csípődött

így szorultam én is valahogy kívülre
mindegy amíg nem találtak rám kihűlve
addig van remény

bóklásztam csellengtem mint aki mást nem is tehet

a járdába szikkadt sötét rágókból hetet
krétával úgy kötött össze valaki
hogy az a göncöl szekerét formázza

egy benőtt iparvágányon átvágva újpestre értem

a madáretetőből
ha idelát
kilőtték a kamerát

disznók zabáltak ott egy koporsóból
eres fülük befödte szemüket
jobb ha most visszafordulok
nem értettem mit skandál a tömeg

a járdán félmeztelen fiú feküdt
még a cipőjét is elvitték
olajtócsák freskóiban gázolva
hamar kereket oldottam innét

mint vonat után sínkő a töltésről
arcomon egy könnycsepp lepereg
a bodzák lombja tökmagként köpdöste a verebet

kotonok kupakok balesetvédelmi plakát
használt pébépalackok egy ketrecbe tömve
mint repi pálinkás üvegben a körte
szennyét e környék már a testébe nőtte

odébb
rántottát sütve egy parabola antennában
iddogáltak énekeltek páran

jó szaga volt de féltem odamenni

2
visszabattyogtam hát s ledőltem újra
a millió dudva
nevétsemtudomka
nemosztnemszorozka közé

fetrengtem egy ideig a lombok alatt
kedvetlen akár egy kője kélt foglalat

tücskök zengtek
egy sünre görény támadt
elmormogtam imámat

aludnom még mindig nem sikerült

tán a csallóközi darvak egy vonuló éke
krúgatva húzott el a magasban délre

a hold meg úgy tespedt moccanatlan
akár a vécésnénik üres tányérjára
pillanatragasztózott euró

mély volt az ég
s oly tiszta éppen
a hullócsillagokat már-már hallani is véltem

ember nagyságúra csonkolt
piás akácok jöttek
s vérző ágaikkal összekapaszkodva
dervisként keringtek, bőgtek az arcomba

gyomrom szűkölt
nem ettem aznap
gyorsúszásban mérgesen forgolódtam csak
zsibbadtan a sötétséggel szemeztem
félvén csak nem felejtettél el engem

mikor egy vakond feltúrta a hátam

A SZENT FÉLVÁLLRÓL VESZI A KERESZTJÉT
ÍGY A MÁSIKON IS VIHET EGYET MÉG
PONTOS A PÁC TESTRE SZABOTT A GOND

mondta a bársonybundás kis vakond
s rögvest visszafúródott a földbe

hogy is kezdjem hogy magyarázzam?
honnan tudta hogy ott van a hátam?
tuncsi orrával tűfejnyi szemmel
honnan tudta ez a pöttöm henger
s vajon miért épp hozzám küldted őt?

3
hisz akár egy dísztárcsa a sztrádán
én már leváltam valahol
iszom de nem hat rám az alkohol

van nálam
ám nincs bennem élet
mint gyufa mely másnak tud csak tüzet adni

egy éve vagyok mindössze az utcán
de az idegtől hogy nincsen visszaút
már nem hurkás a bélsaram
fosok a szó minden értelmében

pedig magamra még nem csöviként tekintek
ahhoz engem túl forrón dajkált egy szép és dendi gyermekkor
lelkében a betonkeverő is légvédelmi reflektor

őrzöm tehát ami maradt belőlem
az eltaposott csikket nem emelem föl
nem anyázom ha rugdos a rendőr
s aggastyán létemre letegez

azt mondták úgy hittük anno
mindenkinek van jövője ha jól tanul
ám horgonyt vajh miképp vessek hajótlanul?
idén hol fogom kihúzni a telet?
taníts meg úgy enni hogy ne magamból egyek

mint mágnespor a vasreszelékkel
eggyé válnék ha tudnék az éggel
hogy tavirózsaként
mely fönt ring a
                g
                 y
                ö
               k
              e
               r
                é
                 től oly távol
csak szívem lenne kicsit messzebb a világtól
s elhordoznám én ezt is

4
az éj tülljein átszúrt a virradat
egy trafó vad kattogásba kezdett
az eddig fej nélkül gubbasztó galambok 
burrogva bosszúsan ébredeztek

5
igyekszem keresztem félvállról venni
ám bevallom: elvástam

éjente mind gyakrabban kínoz már a légszomj
egyre többször kell a világűrbe alélnom
s bár én is az éden kertjéből valék
itt csupán afféle szerves hulladék
kit nem véd se nő se vers

üss ha jó erősre versz

jön majd bennem is aki vijjog
én megállom én nem sikítok
fölkel lassan elszántan
lehet hogy már megkrepáltam
s immár végleg kiütöttél
elmetszve csüng a ringkötél

az utolsó gong csak az igazaknak jár

6
ritkán halunk bele néha
jöjj vakvezető  hiéna               
lábhoz! két szép őrangyalom 
nagy vizek robaját hallom
a tér akár egy rossz pulóver
szikrát szór ahogy múlok el
mint pörköléskor kocaemlők
elvillannak az esztendő
csillagtetvek az éj hajában

7
nézd csak tudom hogy ingyen kell hinnem
s hogy mindjárt el kell mennem innen
ám a titkos küldönc ki hajnalban rám tört
bizony mégiscsak úgy érzem én felség
bár nem lebegett s hófehér szárnyai sem voltak
angyal jelent meg ott nekem a kárhozottnak
egy angyalvakond ama mennyei országból
kiben minthogy a szellem csipketüze lángol
nincs tér sem idő se éhség se közöny

sorsom én mégis a porhoz kötözöm
hisz annak aki tényleg a te szolgád
ez a bolondok háza a mennyország
mert kinek s ugyan mit adhatunk a másvilágon?

így- bár fájni is tudsz- élet
neked még sincs ellenséged
mindenki csak téged akar
nem is lehet akkora baj
hogy téged szív ne szeressen
balhézunk itt a zsebedben
fecsketorkok engem! engem!
kurjongatunk telhetetlen

mi a titkod? hogy csinálod?
aki élt az élni vágyott
élni az utolsó percig
ki az kit nem ez az elv szít
a remény hogy utánad is te jössz
megszülsz megölsz megszülsz megölsz

8
lét s nemlét közt a pelyvát kihányom
verset ejt velem Isten a világon
oly sós a könnyem hogy járni tudnék rajta
felség te vagy csak ki megvigasztalhatna

hisz nyugtatnak engem is jámbor emberek
hogy kegy sőt ajándék a te ránk emelt kezed
’jól elver az igaz de csak mint az asszony
álruhában áld ő itt minket állkapcson
most még fáj de holnap már ünnep
oltókéssel ontja a vérünket’

nem tudom
nem tudom 
semmit sem tudok

ám szolgádnak ha végül arra vinne útja
színed előtt Atyám homlokig borulna
homlokig borulna s hebegve megköszönné
hogy elhányt rágókból de összeállt göncöllé




Szólj hozzá!

avatar
  Feliratkozás  
Visszajelzés