Hívtak és én nem mentem el

Hívtak és én nem mentem el…

Pedig itt volt a lehetőség! Amire mindig is vágytam. Az előadás után, odajött hozzám maga az író. SZEMÉLYESEN! Beszélgettünk kis körben. Ők mentek tovább. Nincs vonat hazafele, csak este 10kor. Üljünk be valahova – mondták. Hívtak. Menjek velük. És én nem mentem el.

De miért? Ezt kérdezem azóta is magamtól! Én barom, én idióta! Miért nem mentem el velük?

Mert féltem. Mert kényszeredetten éreztem magam. Mert korlátolt vagyok. Mert nem az én társaságom. Mert frusztrált a szitu, hogy hirtelen dönteni kell.

És én nemet mondtam.

Kétszer is! Pedig elmehettem volna. Nincs semmi dolgom, holnap délelőtt elmaradnak az óráim, alhatok ameddig akarok, ma ki lehet rúgni a hámból. De nem! Én fáradt vagyok, zavarodott, frusztrált, IDIÓTA!

Elég volt!

Nem kéne ezt ragoznom. Így döntöttem! Mit hallok mindig: Szeresd magad, fogadd el önmagad úgy ahogy vagy. Még az ilyen hülyeségekkel is. Ezt kéne tennem. De én inkább rágódom tovább, mint kutya a csonton. Miért nem mentem velük?

Most már hiába tépem a hajam, hiába toporzékolok, hiába bőgöm el magam… Esélytelen! Ezt mára elszúrtam. Hiába akarom most már igent mondani. IGENt. Nem lehet! Ilyen esélyem nem lesz több… Pedig kérdezhettem volna a darabról. Amit nem igazán értettem. Bevallhattam volna az írónak. Nem haragudott volna meg érte. Bár ki tudja, de elég szimpatikus volt. Meg a barátnője is. Pont egy magyarázat közben kanyarodtak el és én elköszöntem. Pedig érdekelt volna! Hülye vagyok! Csak ragaszkodtam ahhoz, amit előtte öt perccel mondtam…

Nem mehetek veletek!

Nem kellett volna! Megváltoztathattam volna a véleményemet. Dönthettem volna másképp, mondván meggondoltam magam, mégsem akarom felhívni a pszichológusomat, hogy segítsen. Pláne, hogy nincs is! Ezt a hazugságot! Bár nem én találtam ki. Én csak mosolyogva ráhagytam Zsófira.

Vajon jól emlékszem a nevére? Nem tudom. Talán. Azt hiszem.

Nem mintha lenne jelentősége.

Ezeknek a gondolatoknak sincs!

Mert mindig mindennek a vége az lesz, hogy Hívtak és én nem mentem el…

 

Szerző: Bene Ildikó (2017)
Illusztrálta: Kneipp Virág

Szólj hozzá!

avatar
  Feliratkozás  
Visszajelzés