Irodalom éjszakája | Egész estés merülés a kulturális sokszínűségben

Megvallom őszintén, hogy én el is felejtettem, hogy aznap van az Irodalom Éjszakája. Csak úgy este fél hét fele jutott eszembe a dolog, úgyhogy ahelyett, hogy hazamentem volna, inkább belevetettem magam a belváros ezen az estén igazán prózai dzsungelébe. „Ingyen lesz valami kultúra? Miért ne!”

Az esemény több helyszínen zajlott (21), és ezekhez tartozott egy-egy ország, melynek egy novelláját vagy regényrészletét a Radnóti Színház színművészei olvasták fel. Úgyhogy szereztem is egy térképet meg egy füzetet, melyek segítségével könnyen navigálhattam művelődésemet. A felolvasások a lehető legkülönfélébb helyeken voltak. Apró közösségi téren, az egyik ország kulturális intézetében, egy boltban (pl. Aga’s szőnyegszalon, nyugalom nem CBA), egy bárban, egy templom pincéjében meg persze a Radnóti Színházban is. Egy- egy felolvasás 10-15 percig tartott, és a helyszínek nem voltak messze egymástól, így a lelkesebbek minden fél órában újabb prózacsemegével gazdagodhattak.

Az én kedvenc helyszínem a Culinary Institute of Europe étkezője volt, a negyediken. Itt Lovas Rozi és Vilmányi Benett közösen olvastak fel? Itojama Akiko, japán írónő A tengeren várlak című kötetéből, a történetet már-már eljátszva, és az erkélyt is kihasználva. A színészek megoldásai különfélék voltak: László Zsolt például, amikor a novella elbeszélőjének szám-személye megváltozott, tartott egy kis szüntet, és mert eddig egy ajtókeret jobb félfájához dőlt, ekkor átlépett a balhoz. Sajnos Alföldi felolvasását ki kellett hagynom. Hát hiába, a marketing erejű névnél csúcsosodott ki a tömeg.

Az egész esemény témája a szerelem volt. Mikor ezt meghallottam, őszintén szólva egy kicsit megijedtem, hogy esetleg túlságosan is egy síkon fognak mozogni az írások, de kellemesen csalódtam. Úgy lettek összeválogatva a művek, hogy az egymástól legtávolabb álló megközelítéseket hozza össze, még hangvételben is. Volt köztük könnyeden merengős, szomorú, főleg drámai hangokkal operáló, elgondolkodtató és humoros írások is.

Az alaphangulat jó volt, az emberek beszélgettek egymással sorban állás közben, valaki felolvasta egy versét, én egy számomra eddig ismeretlen emberrel arról beszélgettem, hogy ki minek hitte először az esemény plakátját (ultrahang, molylepke?).

Irodalmat úgy jó hallgatni, ha az ember teljesen átadja magát a műnek, belemélyed történetbe, egy kicsit elfelejti a külvilágot, így amikor vége van, olyan érzése lesz, mintha egy álomban járt volna. Ezen a rendezvényen pedig sok kis álom volt teljesen különböző atmoszférával. Ez nem csak a helyszínek és a felolvasások karakterességének köszönhető. Az is adott egy plusz ízt, hogy minden írás más országból jött. Bár manapság tombol a globalizáció, azért mégis csak különböző kultúrákról van szó, (ha ezt alig is vesszük észre manapság). Hatalmas élmény volt elmerülni valamiben, visszatérni a valóságba, újra elmerülni, de valami egészen másban, és ezt egészen addig csinálni, amíg bele nem szédültem. Persze ezek között a tájékozódási versenyekre hajazó helyszínkeresés sem volt utolsó.

Tamás Boldizsár
Fotó: Sagát Anna, Kékes Szaffi, Sántha Fanni

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük