Jog-Vélemény

Jogom van?
Joga van?
Jog van?

Kritika Vélemény a 12 dühös emberről, azon az alapon elindulva, hogy mindenkinek joga van a vélemény-nyilvánításhoz egy demokráciában.

Van egy olyan 61 éves (szép, tisztességben-bölcsességben megőszült időskor(!)) film, amit be kellene mutatni mindenkinek. És ha elfelejtené, hogy ismeri, hát akkor újból. Időről időre. Császi Ádám megrendezte az Átrium közönségének a találkozót, hogy újra (vagy először) szembe nézzen ezzel a bölcs öreggel.

A darab teljes sötétségben kezdődik (zsenális!), és elhangzik az ítélet:

„Hallották a tárgyalást, a vád szándékos emberölés. A gyilkosság a büntető törvénykönyv szerint a létező legsúlyosabb vád. Ismerik a vallomásokat, felolvastuk és megmagyaráztuk az ide vonatkozó törvényt és most az esküdtszék feladata, hogy elválassza a valót a valótlantól. Egy ember meghalt, egy másik élete önöktől függ. Ha kétségük támadna a vádlott bűnösségét illetően, alapos kétségük, akkor az ártatlansága mellett kell szavazniuk. Ha ilyen kétség nem merül fel, akkor felelősségük tudatában a vádlott bűnösségére szavaznak. De bármire szavazzanak is, a határozatnak egyhangúnak kell lennie. Ha a vádlottat bűnösnek találják, az egyenlő a halálos ítélettel, amelyet végre is hajtanak. Nagyon súlyos felelősség hárul Önökre. Köszönöm Uraim.”

 

Minden egyes néző útravalóul kapja a felszólítást. Tessék dönteni a meggyőződés szerint. Megszólít, bevon, közel hoz. Szerepet ajánl a 12 illusztris férfiszínész mellé.

De mintha később elfelejtené a rendező, hogy egyszer már elég érettnek ítélt a feladatra, és a darab olykor átmegy didaktikusba, ahol egészen fölöslegesen puffognak olyan közhelyek, mint „mindenkinek jogai vannak, de persze kötelességei senkinek”. Értettem volna én enélkül is.

A különböző karakterek asztalhoz ültetése és párbeszédre kényszerítése az első percekben úgy tűnik, hogy megbukik. Hiszen kinek a nyitott ablakhoz van joga, hogy ne süljön meg, kinek a csukotthoz, nehogymár a huzat’, kinek a dohányzáshoz, kinek az udvarias beszédhez, kinek az indulatoshoz. Úgy látszik, a kettővel ezelőtti mondatból csak az lesz igaz, hogy egy asztalnál ülnek (már ameddig).

Ebben a sajátos -bírósági kamaradráma- műfajban a stilizált karakterek csak idővel rajzolódnak ki, hozzá és beleszólásaikon keresztül, míg végül meglehetősen kiterjedt társadalomábrázolás születik a darabból, és egy igen éles tükör.

Már a látvány is a különbözőségeiket emeli ki (mindenki a személyiségéről, helyzetéről árulkodó ruhában jelenik meg); hasonlóképpen a beszédstílus és a migráns-bevándorló elkövető huligánról (?) felrajzolt kép is nagyon mainak hat.

A feszültség viszont sajnos néha csak gerjesztett, amiről talán az idő tehetett, talán a karakterek eltúlzása, talán az, hogy nagyon aktuálisan akarta mondani azt, amit akart. De, és ez egy fontos de, a téma és a kérdésfelvetés katarzisa még így is megmarad, és talán éppen arra a vitára és párbeszédre késztet, amelynek kirívó hiányát a darab (a rendező, a színészek, a színház) reflektorfénybe helyezi.

Hogy döntse el mindenki, mi van.

 

 

 

Képekért köszönet az Átriumnak! https://atrium.hu/eloadasok/12-duhos-ember?fbclid=IwAR2s0RHSJVnqWMd5AFalk6R3v2-04In_sWJBl6vR2Gue4v27fdjKjoGCkKo

Szólj hozzá!

avatar
  Feliratkozás  
Visszajelzés