Lakáskoncert – mi az?

Havonta egyszer a legkülönbözőbb emberek gyűlnek össze egy budai lakásban, úgynevezett “lakáskoncertre”. Ide vetődött el Julcsi, hogy megnézze, mi is ez:

Amikor a telefonban elhangzott, hogy „gyere el a szerdai lakáskoncertre”, azt gondoltam, lesz egy este, amikor betömörülök pár tucat emberrel egy nagy szobába, végighallgatunk egy zenés előadást, iszom egy kis bort, illetve közben váltok pár szót kedves barátommal. Ezen kívül pedig felkészültem még egy kis felületes bájcsevejre, a távoli – véletlenül pont ott lévő – ismerősökkel és ismeretlenekkel.

Nem koncertre érkeztem azonban, hanem egy külön világba, ami ott szuperveniált azon a sok magán-valóságon, amit azok a bizonyos ismeretlenek, és kevéssé ismeretlenek vittek magukkal a szobába. Az alkotók közös valósága lebegett a teremben, valahogy vákuumként magába szippantva a belépő individuum lényét. Nem előadók ültek a nézők előtt, hanem muzsikusok és mesélők jelenlétei egyesültek az alkotásokat együtt megismerők jelenlétével.

Váratlanul vonzott magába ez a tér. Kicsit olyan érzés volt, mint mikor óvodásként elmentem, hogy megtanítsanak úszni. Lassan besétáltam a vízbe a többiekkel, óvatoskodtam, hogy biztos hideg lesz, meg furcsa, aztán néhány lépés után alámerülvén azonnal lubickolni kezdtem, mire két kéz megragadta a derekamat, és hirtelen átdobott a szomszédos mélyebb vizű medencébe. Az úszómester ugyanis úgy ítélte meg, hogy én már tudok úszni. Tudtam.

Szóval abból, a helyzettel lassan barátkozó, önmagát külső szemlélőként meghatározó személyből azonnal a mély vízbe kerültem.

Az idegen helyzet objektív szemlélését, ízlelgetését azonnal átvette az a szubjektív egységérzet, amitől olybá tűnt, hogy én most valaminek a része, sőt formálódó anyaga vagyok. Formáltak a hangszerek húrjai, Kalács: az éneklő kutya, a megzenésített versek, az indiai mese, a vidám nóták, a népzene, az alkotó szavai a falakon függő fényképekről: hogy miért igazibb a vastag, vagy hajlított üvegeken keresztül fotózott, ám így, torzított képként egy önmagánál többet kifejezni képes mozdulat annál, mint amit két szemünkkel látunk.

Ott és akkor befogadó, eszmét cserélő – és hál’ Istennek – nem csevegő jelenlévővé váltam, ami számomra azt jelenti, hogy ha nem mehetnék újra, hiányozna ez az inspiráló, ihletett, és elhivatott társaság, amely ezt a magával ragadó közeget megteremtette.

Regényi Júlia

fotók: Benko Vivien Cher

  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
trackback

[…] Lakáskoncerteken már találkozhattatok velük, többször is például a Lánchíd felett… […]

trackback

[…] Lakáskoncert Session Band az est zárásaként a Vadlúd Vonulás című műsorát adja majd, különböző zenei […]