“már akkor gondoltam, hogy csinálni kéne egy saját szöveget” – Nagy Márk a Karamazov fivérekről

Nagy Márk a Kaposvári Egyetem színművész szakán tanult, az évad kezdetétől a Nemzeti Színház folyton bővülő és fiatalodó társulatának tagja. Habár pályakezdőnek számít, egyre nagyobb és nagyobb szerepek találnak rá, láthatjuk őt Az ember tragédiája egyik Lucifereként, de akár Woyzeckként is.

Persze, egy olyan, energiákkal túltelített ember, mint Márk, nem maradhat meg ennyinél. Dosztojevszkij legmonumentálisabb művét, a Karamazov testvéreket vette kezébe és a Spirit Színházban készített belőle előadást, amit bátran fel lehet írni a bakancslistára: ezt látni kell.

Ennek kapcsán kérdeztük őt.

Színész szakon végeztél, és bár tudom, ez azt is jelenti, hogy „színházcsináló” vagy, és már az egyetem alatt is rendeztél, de mégis: hogy jött a rendezés?

Már kiskoromban is csatajelenetket koreografáltam rongybabákkal – tényleg – megrendeztem. Aztán, mikor már a Nemes Nagyba jártam, egyszer kidobtak az óráról és azt kaptam büntető feladatnak, hogy meg kell rendeznem egy Füst Milán jelenetet. Fogalmam sem volt, hogy mit is kell tenni, de hát bementem, ez a büntető feladat, és mondtam a többieknek, akik addigra már tudták a szöveget, hogy akkor nézzük meg, ti mit csináltatok vele. Ahogy játszottak, közben eszembe jutott, hogy mi lenne, ha ott te abbahagynád az írást, megcsinálta és azt láttuk, hogy ez jó, működik. Aztán persze az egész a kisrealista mütyürkézés tízszeres hatványa lett: a kályhában megégette a kezét, a tollból kifröccsent a tinta, de mindent, amiről úgy gondoltuk, megsegíti a jelenetet, belepakoltunk…

Ez persze nem jó megoldás, csak azt vettem akkor észre, hogy én ezt szeretem csinálni.

A Karamazov Dosztojevszkij legmonumentálisabb műve. Ebből, ha jól tudom, te készítetted el a színpadi verziót. Nem ijesztett ekkora anyag? Egyáltalán, miért épp a Karamazov?

A Karamazov testvéreket már az egyetemen meg szerettük volna csinálni, el is kezdtük, tréningeztünk az anyagra, de végül különböző okokból ellehetetlenedett a dolog.

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, beleszerettem egy csomó jelenetbe, ami a Karamazov egyik színpadi verziójában sem volt benne, már akkor gondoltam, hogy csinálni kéne egy saját szöveget.

Nagy Márk a Woyzeckben – fotó//Eöri Szabó Zsolt

Aztán később behívtak a Spirit Színházba, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy előadást.

Akkor azt mondtam, hogy megvan a szövegkönyv a Karamazovból, három héten belül elküldöm. De nem volt meg.

Úgyhogy hazamentem és minden nap az volt a limit, hogy meg kell írni három jelenetet és akkor az három héten belül meglesz. Nyilván, az egy kezdetleges verzió volt, aztán még a főpróbahétig variálódtak a jelenetek.

Ez azért nem kis meló és felelősség, egyedül végigcsinálni a dramaturgiai és rendezői (meg még ezer másik) feladatot is. Nem vágytál volna egy fix alkotótársra? Mint például ahogy a k2-s Fábián Péter és Benkó Bence együtt csinál színházat.

Ó, dehogynem, de volt alkotótársam. Például Dávid Áron, aki a rendezőasszisztensünk volt. Ő borzasztó művelt csávó, és nagyon erős kontrollal élt. Mindig, mikor együtt dolgozunk – ez már a többedik alkalom -, neki vétójoga van. Mindig nagyon jól használta.

Meg hát Nagy Balázs (Koltai-Nagy Balázs a Karamazov fivérek zenéjéért felelős – a szerk.), ő folyamatosan.

Hogy nézett ki Balázzsal a közös munka? Kértél egy bizonyos hangulatú zenét, vagy ő hozott egy dallamot, javaslatot?

Figyelj, technikailag úgy nézett ki, hogy én mondtam neki hogy ehhez és ehhez kéne egy olyan zene – és akkor mondtam róla mindenféle lila ködöket: hogy mintha az ortodox egyházi összhangzat összefolyna mondjuk egy Lars von Trier filmből a legdurvább szexjelenettel, olyat írjál. Egy héten belül küldött valamit. Mondom, ez ide épp nem jó, de máshova jó lesz. Vele folyamatos volt a párbeszéd.

Jelenet a Karamazov fivérekből – fotó//Kővágó-Nagy Imre

Hogy alakult a szöveg? Voltak olyan részek, amik a próbák során változtak?

Az eredeti verzió egyrészt sokkal hosszabb volt, másrészt meg sokkal rövidebb, mert az még nem épült arra, hogy Alekszej lesz a narrátora az egésznek.

Az borzasztó nagy feladat, hogy az információkat közöld. Erre volt egy ilyen ötletem, hogy tegyünk bele egy narrátort és akkor Alekszej lesz az, aki megszólalhat egy kicsit Dosztojevszkij hangján. Ettől az ő szerepe is jobban kikerekedik. Mert Dosztojevszkij is azt mondja, Alekszej a főszereplő, de ezt nehéz megérteni, mert ez a fiú szűkszavú, ez a fiú hallgat, ez a fiú olyan, mintha nem lenne normális, de higgyük el, hogy ő az.

Aztán nagyon sok, rengeteg vendégszöveg van az előadásban. Ezek is végig alakultak. Akartunk beemelni Camus-től, még Maupassant-t is akartunk, de nem felelt meg, volt amit kidobott.

Mintha egy nagy áruházban mentünk volna a szövegek között, és csak vettük le a polcról ami megtetszett, aztán ami nem kellett közben, eldobáltuk.

Mészáros Martin és Herczegh Péter a Karamazov fivérek egy jelenetében – fotó// Kővágó-Nagy Imre

Nem féltél, hogy amiatt, hogy ennyiféle dolgot pakoltok bele, széthulló lesz az előadás?

Volt egy nagyon következetes rendszer, amihez igyekeztünk tartani magunkat, de egy idő után ez óhatatlanul a háttérbe szorult. Persze tudtuk, hogy néhány zene nagyon kilóg, meg néhány megoldás nagyon kilóg, néhány jelenet is nagyon kilóg… Például van Herczegh Petinek ez a hülyesége, mikor előadja a szökési tervet. És nem tudtunk letenni róla. Nagyon sokat ültünk ezen, hogy engedjük-e vagy sem. Mert az a baj, hogy ha kidobod, akkor valami kurva jót dobsz ki. Igaz, hogy nem nagyon illik bele, de valami tényleg nagyon jótól szabadulsz meg. És akkor úgy döntöttünk, azt mondja Ivan Karamazov, hogy mindent szabad, az ember szabad és bármit megtehet, ha azzal a társadalom érdekeit szolgálja.

Erre mi azt mondtuk: mindent szabad, a színész szabad, és bármit megtehet, ha azzal a néző érdekeit szolgálja.

Volt egy víziód, hogy így lesz? Fekete tér és fémvázak. Ez így született meg a fejedben, vagy inkább spontán alakult így?

A fémvázak, azok a nézőtéri emelvény alapjai.

Két lehetőség volt: az egyik az üres tér. Én ezt nem akartam, mert bármilyen díszletelemmel már sokkal könnyebb akár egy státusz különbséget jelezni, nagyon sokat számít ha ilyen kicsi belmagasságnál valaki a plafonhoz közel áll. Azon gondolkodtunk, mi az, ami elbírja a színészeket, de ők is elbírják.

Mikor bementünk a színházba, pont nézőteret építettek. Kérdeztem, mik ezek a fémvázak, mondták, hogy a nézőtéri emelvény részei. És, mondom, hány maradhat ki belőle, hogy a nézőtér megépíthető maradjon? Hát nagyjából tíz. Na az a tíz játszik az előadásban.

Tervezel még rendezni? Melyiket szereted jobban csinálni, a színészetet vagy a rendezést?

Igen, szeretnék még rendezni…

Nincs ilyen, hogy jobban, mindig amelyik aktívabban van jelen az életemben. Ha mondjuk írok, akkor azt szeretem csinálni a legjobban.

Ha a világon bárkivel együtt dolgozhatnál, ki lenne az?

Nagypál Gábor

Mondj kérlek egy sokoldalú, tehetséges fiatalt, akire szerinted érdemes odafigyelni.

Olasz Renátó

kiemelt kép: Nagy Márk a Woyzeckben – fotó//Hatala Csenge
az interjút készítette Bene Ildikó és Kneipp Virág

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük