Nevüknincs

nevüknincs nőket szeretek sóhajágyban egyedül, szomjazva
illatbőrre, pihékre, de akár szagra, tudni fogom-e hogy az vagy
ha nem létezel, csak mint olvadt párna, mint száraz pléd
kályha melegét szelő hideg tekintet, de rohanni eléd

szeretek az üres megállóba hogy aztán eleredjen
hogy évekig várjak hogy egy Nap keleten keljen
oldalamra dőljek az ezer csillagszórók országában
hol vegán, de férfira éhes nők isznak a folyónál, eszük ágában

száraz gally,annyi se hogy magunkban faljanak fel minket
körettelen mohósággal tépve rágva rólunk inget,
farmert, bőrünk, száraz szemeink kaparva egy bármilyen reggelen
rágyújtva de bakancsokkal a hóban elnyomva mégis olykor szlengtelen

magázódva, de kívánva hogy már szitkozódna, hogy te kis mihaszna
képzeli magában egy állon gördülő verejték : inkább a búval baszna
tavaszi szentimentalizmusa örökkön járó ringlispíl

most nő ez? vagy csak korstíl?

Karádi Gergő (2017)

Kép: Salvador Dali: Woman with Flower Head