Petri ezen a napon

Petri György 75 éve ezen a napon, december 22-én született.

Emlékére, tiszteletére álljon itt egy verse:

Történet

1.

Körülményekkel mindig lehet győzni
az önigazolást, mentegetőzést.

Mégis, mint vékony füst a hó fölött,
a támadó hótündöklés fölött,
mégis most elvesző
füst a gonosz hókáprázat fölött
szerelmünk,
foszlik szürkén a vad visszfénnyel szemközt,
amelyre immár árnyékot se vethet.

Egy szavam sem volt arra, hogy szeretlek.

Magyarázkodni kéne,
neked, magamnak, a baráti figyelemnek,
mely inogásunkban megtartott,
széthullásunkban körülvett.

Ha kinagyítasz egy sorsot a tömeges
feltételek irdatlan hátteréből:
a magyarázat – többé nem magyarázat.

A vízköpőkben még a hó.
Forgolódik a téli város:
délről támadást nyit a szél.
Az évszakok e harcában én,
sajnos, nem vagyok érdekelve.
Tegnap még veled álltam itt,
ma egyedül megyek keresztül.

Ha változásaimra gondolok,
nem tudom megmondani, hogy épp e
változások miben is álltak.
Többé nem tettem bizonyos dolgokat,
immár minden további nélkül másokat,
mik elképzelhetetlenek voltak korábban.
Valami hirtelen többé nem hiányzott.
Kapcsolatok megszűntek

node maguk a változások?

A lelkiéletet mi egykor otthagytuk
a kicsi asztalok, ott az olcsó
hamutálak, beszáradt kávéscsészék között,
a kínos asztaloknál. Befontad a
gépi csipke terítők rojtjait,
midőn folytak a szép beszélgetések.

De ha mindez nem megbeszélhető?

amíg folyik a té s tova
már itt van a tohonya gyilkos
nincs visszaút halottainkhoz
saját végeddel kérdelek
amíg folyik a té s tova
saját végeddel kérdelek
már itt van a tohonya gyilkos
felzabálják a reggelek
rozsdahalállal fenyeget
felzabálja reggeli nyirkos
buszmegállók éghajlata
szétszedik szorgos csipeszek
termeszrajzásu reggelek
érszűkületes ébredések

ha nem a világ így ér véget
hát szerelmünk pillanata
amíg folyik a té s tova
majd elfelejtesz bizonyos
megszorításokkal soha
hisz szorítottalak noha
minden halálra megtanít
már itt van itt van itt van itt
az idő a tohonya gyilkos

2.

Egy pillanatra
a gonosz város hókáprázatában
úgy láttalak, mintha holt kedvesemet
hunyorogni a rosszhiszemű fényben.
(De ez már régen történt.
A holtnak hitt: halott.)

Az évek lassan összehordják
élettörténetünket,
hogy mi magunk
a lezúduló következmények alól
úgy léphessünk hátra – jó ösztönnel –
mint járókelő a háztetőről alá-
csuszamló dermedt hótömeg alól
(váltig állítja majd utólag:
figyelmes lett valami megfoghatatlan neszre).

Élettörténetünk megvilágítja
életünket,
mint a rendőrségi autó reflektora
az áldozatot.

S mindez lehetne másképp
de nincs másképp.
Hadd háborogjon még megokoltabban
bennünk a jóakarat s értelem.

De azért folyik rendes medriben
minden, mert – hál’istennek – meder, az van.

És különben is: szabad-e
a mindennapi életet
nem-mindennapi szemmel nézni?

3.

A párkányon álltak,
kivilágított boltívek alatt.
A zene kitódult az éj terébe,
sötét folyam, üres hidak fölé,
ahol jégtáblák önkéntes halálát
szoktam figyelni
a tompán remegő hídláb fölött.
Hersegve széthasad egy és a többi,
vak csordaként, fékezni tehetetlen,
rohan belé, halmozva pusztulást – a börleszk
elévülhetetlen szabályai szerint.

Egy lány könnyű és boldog
arca szemben a lámpákkal
sokat igérő előzetes egy filmből.
Most egyedül táncol.
Felemelt keze az ütemre integet
de legyint is.
Mulattatja boldogsága és könnyüsége.

Lazán egymáshoz dőlnek pillanatra.

A lány a fiú vállát öleli.

tornyos hullámain az estnek
bocsánatot és nyugtot esdek
s a könnyü testnek
mely hozzám hajolt
mikor az óra volt
egy sötét felleg
szorításából a hold
az aranyló kerek mell kibomolt
a könnyű testnek álmot
holdsütést
kitakart takarót

4.

Egyedül kéne élnem.

Hajnali, hosszu sétákon érlelnem magam.
Bor és – főleg! – szivar mellett
(mert a cigaretta a kapkodásnak
kedvez, sok rövidlejáratu tervnek)
lassan fürkészni ki
amit múltamnak
éppúgy önmagamnak nevezek. Talán hasznos
volna regénybe fogni.

fotó: Bence György – forrás: pim.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük