Vizesen, szárazan, áldva, áldatlanul | Világzenei fesztivál születőben

A Világfi fesztivál idén már másodjára került megrendezésre a Velencei-tó partján. Mi van itt? Jó hangulat, jó emberek és jó zene. Világzene, így szól a hivatalos megnevezés, amiben az a jó, hogy tulajdonképp bármit ide lehet érteni.

Barátaimmal megérkeztünk első nap (június 28) a helyszínre, és a tó, színpad, napsütés mellett az első, amit észrevettünk, a szépen gyülekező fellegek voltak. Egy kicsit aggódtunk, látva, hogy amúgy semmilyen fedett hely nincs a területen. Egy darab kicsike színpad, ez minden, körös-körül a zöld gyep, néhány sátor. Nem volt nagy felhajtás, meg kell hagyni.

És aztán az eső a hétvége meghatározó tényezőjévé vált. Eleinte még zavart a néha szemerkélő, szakadó vagy pilinckázó eső, de utána már olyan mindegy volt, hol vizesek voltunk, hol szárazak, a gyep is ugyanúgy, sártenger hál’Istennek nem volt. Az eső hol jött, hol ment, egyszerre lett hideg aztán meleg, szóval az időjárás mindent megtett annak érdekében, hogy teljesen elengedhessük a témát. Egy idő után már senki nem vette a fáradságot, hogy összecuccoljon és keressen valami védettebb helyet. Szárazföldi halakként tengődtünk koncertről koncertre, táncról táncra.

Mindenki mezítláb, a lehető legszabadabban létezett és jó volt átélni, hogy végre nem mi vagyunk a furák, itt mindenki az: ott fekszik le, ahol jólesik, azzal beszél és arról akivel akar, nem számít, életében látta-e már. A koncertek java részét a fűben heverészve hallgattuk végig – leszámítva azokat az eseteket, amikor mindenki a fellépők arcában táncolt.

A legelső napon az utolsó koncertet az aurevoir. zenekar adta: ha addig sokan voltunk, akik csak kínosan feszengtek, mert bizony táncoltak volna, itt végre megtehettük. Furcsa, mennyi gát van az emberben, ha Fejér Mihók, az együttes egyik frontembere, nem biztatja a népeket, hogy nyugodtan menjünk közelebb, hát simán lehet, hogy mindenki szolidan ücsörög, ácsorog, és közben arra gondol, de jó lenne táncolni. Szerencsére a többi napon is kerültek olyan együttesek, melyek képesek voltak elfeledtetni velünk, hogy mindenki látja, amikor úgy táncolunk, ahogy csak otthon a tükör előtt szoktunk, csukott ajtóknál.

Az esemény házigazdája a Góbé zenekar volt, így aztán velük lépten-nyomon összefutott az ember, ha nem egy fröccs mellett, hát a színpadon. Hiszen a Góbé tagjai sok más társasággal is együtt játszanak, elég csak a Jóanépi formációra, A Köztársaság Bandájára, vagy a PásztorHórára gondolni.

Nem vagyok benne biztos, hogy a fesztivál megnevezés megfelelő-e az eseménynek, de mivel nem tudok jobbat mondani, legyen ez. Bár a szó elsőként valószínűleg a sok embert idézi fel, a tomboló tömeget, a fennforgást, a Világfira ez (szerencsére) nem volt jellemző.

Színpadon a Jóanépi

A dolog sokkal inkább hasonlított egy kertipartira, mint fesztiválra, és mit mondjak, nem bánom. Nem voltunk sokan, de ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, épp elegen. Strandolni, fröccsözni, focizni sokkal barátibb így.

Focizni. Ha már vb időszak, akkor persze itt is volt egy véres rangadó a Góbé és az aurevoir. tagjai között egyik délelőtt. A gólok azt mutatták, hogy a Góbé nyert – de ezt csak végtelen mennyiségű tizenegyes biztosította. Felesleges lenne erről írni, elég az hozzá, hogy ennél mókásabb meccset keveset láttunk, aki nem hiszi, jöjjön el következő alkalommal.

Góbé vs. aurevoir. meccs

Ha mi, a résztvevők, eleinte nem is ismertük egymást, az első éjszakai folk-kocsma után már inkább egy csapat lettünk, a második alkalommal hajnal háromkor pedig már legjobb barátok. Ezen az eseményen nincsenek fellépők és vendégek, itt csak résztvevők vannak, hogy valami elcsépeltet mondjak: olyan mint egy nagy család.

Szomorú lenne, ha ez a baráti hangulat a népesség növekedésével elveszne, ugyanakkor nagyon is szükség van a Világfira, mert jó, mert értékes és mert jó. Szóval valamit valamiért, hátha vannak még csodák és a kecske is meg a káposzta is.


fotók Mohos Máté
Ha tetszenek Máté képei, itt találsz még többet.

Szólj hozzá!

avatar
  Feliratkozás  
Visszajelzés